Tudatosság és belső út – Beszélgetés Kiss Gergellyel

A SpiriDesignnál hiszünk abban, hogy a tudatosság nem csupán divatos életmód, hanem életszemlélet, amely segít közelebb kerülni önmagunkhoz és a valódi jelenléthez.
Új, „Tudatosság és belső út” című interjúsorozatunkban olyan embereket kérdezünk, akik hitelesen élik meg ezt a szemléletet – a saját tapasztalataikon, tanításaikon és mindennapi szokásaikon keresztül.A sorozat második részében Kiss Gergellyel beszélgettünk.

Amikor minden egyszerre mutatja, hogy valami nem oké – ott kezdődik az igazi út.

Gergellyel arról beszélgettünk, hogyan találta meg saját útját a tudatosság felé, milyen gyakorlatok segítenek neki a mindennapi jelenlétben, és mi volt az az életesemény, ami mindent megváltoztatott.

Szlifka Tünde: Mit jelent számodra a tudatosság?

Kiss Gergely: Számomra a tudatosság azt jelenti, hogy hajlandó vagyok őszintén szembenézni önmagammal – nemcsak az erősségeimmel, hanem a gyengeségeimmel, félelmeimmel, hiedelmeimmel is. Az első legnagyobb lépés ezen az úton az volt, amikor 2018-ban válás közeli helyzetbe kerültünk a párommal, ami rávilágított arra, hogy ha nem változtatok, ugyanazokat a köröket fogom újra és újra futni. Először csak kérdéseket tettem fel magamnak, aztán jött a felismerés: nem másokat kell megváltoztatni, hanem magamat. Ez volt a fordulópont. Elindultam egy hosszú önismereti úton, ami során rájöttem, hogy a tudatosság, a mindfulness a megoldás számomra, hogy ne ugyanazokat a köröket fussam.

Sz.T.: Van olyan mindennapi gyakorlat vagy életvezetési eszköz, amit különösen hatékonynak találsz?

K.G.: Nagyon sok eszközt használok, de talán ami számomra a leginkább működik, az a rendszeres „behangolás", „visszahangolás".

Mit jelent ez? Reggel bemelegítem magam fizikailag és lelkileg is:

• Fizikailag: Tibet 5 yoga
• Lelkileg: Mantrázás, szívnyitó légzés, célok elképzelése

Este: mantrázok, lenyugtatom a testem.

Ez nem produktivitás. Nem teljesítmény. Hanem jelenlétre való visszatérés. Mert ha nem hangolom vissza magam, akkor másnap már nem magamból indulok – hanem a külvilág zajából.

A reggeli és esti rituálék segítenek abban, hogy ne sodródjak, hanem tudatosan éljek minden napot. A Tibet 5 jógagyakorlat fizikailag felkészít, a mantrázás pedig elcsendesíti az elmét, és visszavezet a belső középpontba.

Sz.T.: Volt olyan könyv vagy tanítás, ami különösen mélyen meghatározta az utadat?

K.G.: Két tanítás volt, ami igazán megváltoztatott:

Eckhart Tolle: A Most hatalma
Ez a könyv megmutatta, hogy minden szenvedésem abból jön, hogy vagy a múltban, vagy a jövőben élek – de soha nem itt, most. És csak itt van élet. Csak itt van választás. Tolle tanítása arról szól, hogy a jelen pillanat az egyetlen valóság. Minden más – a múlt és a jövő – csak gondolat. És ha megtanulok jelen lenni, akkor megszűnik a szenvedés nagy része, mert nem küzdök azzal, ami már volt, vagy ami még nincs.

Ditrich Ernő: Életmódszer
Ez pedig arról szólt, hogy az élet nem véletlen. Van módszer benne. És ha tudatosan járom, akkor nem sodródom – hanem formálom.

Mindkét tanítás ugyanazt mondta más nyelven:
A felelősség az enyém. És ez nem teher – hanem szabadság.

Sz.T.: Volt olyan életesemény vagy fordulópont, ami különösen erősen hatott rád?

K.G.: Ahogy említettem az első kérdésben, 2018-ban egy ponton szembesültem azzal, hogy a környezetem, a párkapcsolatom, a munkám, a testem, mind tükröt tartott. Egyszerre minden területen jelezte az élet, hogy valami nem oké. Ez volt az a mélypont, ami végül elindított a valódi önismereti úton. Ott értettem meg, hogy a felelősség az enyém, és ez nem teher, hanem lehetőség. Addig próbáltam megváltoztatni a külvilágot – a párom, a munkám, mások viselkedését. De a válság megmutatta: amíg én nem változom, addig minden ugyanaz marad. Ez a felismerés nehéz volt, de egyben felszabadító is. Mert ha én vagyok a probléma, akkor én vagyok a megoldás is.

Sz.T.: Hogyan térsz vissza a középpontba, amikor kibillent az élet?

K.G.: Amikor kibillenek, a légzőgyakorlatok és a csendes séta a természetben mindig segítenek. Elcsendesítenek, lelassítanak, és újra emlékeztetnek arra, hogy nem a külvilág határoz meg, hanem az, amit belül élek meg. A légzés az, ami mindig velem van. Amikor elveszítem a kapcsolatot magammal, elég, ha visszatérek a lélegzetemhez. Ez az egyszerű gyakorlat visszahoz a testbe, a jelenbe. A természetben való séta pedig teret ad. Kilépek a fal közül, és hagyom, hogy a fák, a csend, a mozgás újra rendbe rakjon. Nem erőltetem. Csak engedem, hogy legyen. Ezt kiegészíti az a támogatás, amit a Warrior közösségben kapok, ahol nem kell magyarázkodnom, csak jelen lennem, és újra kapcsolódni önmagamhoz és másokhoz. Ez a közösség egy olyan tér, ahol mások is ugyanezen az úton járnak, és ez erőt ad.